Most ebben a bejegyzésben nem lesz kép, de lesz muzsika.
Novemberi utazás >>> muzsika
A szabadságomat november közepére időzítettük. Tettük ezt három okból. Olcsóbb volt a jegy hazáig, régen voltunk már otthon, és mert már nyáron eldöntöttük, hogy ekkortájt megyünk haza.
Zsu lábtörő kalandja majdnem keresztbe tett nekünk. Anyagilag persze nem, de ugye féltünk a repüléstől. A kórházban azonban megnyugtattak. Először is, repülés előtt vissza kellett mennünk, és megvágták a gipszet, hogy tudon tágulni repülés közben (másnap kiderült ez nem volt hülyeség), másfelől adtak egy papírt, hogy minden rendben repülhetünk.
Roki kalandjai
Lutonba előre szóltunk, hogy problemásak vagyunk. A bejáratnál már elénk sietett egy hölgy, kerekesszéket adott, elintézett néhány papírt, majd segített feladni a bőröndöt. Kisebb kalandok után eljutottunk a 26-os kapuhoz, ami itt külön a szárnyaszegett madaraknak van fenntartva. Mosoly, papírok, kísérő, kisteherautó. A kisteherautó puttonya meg hidraulikával felemelkedett a levegőbe, és egyszerűen átsétáltunk a gépre(ilyesmit kell elképzelni)
Ugyanez a debreceni oldalon nem volt túlbonyolítva. Először is megkérdezték beszélünk -e magyarul. Mondtam, hogy Andrew Vajna is emlékszik pár szóra, pedig ő 56 után ment ki. Aztán következő kérdés: le tudunk e menni magunk. Mondom, ember, szerinted miért kértem asszisztenciát. Sóhaj. Kérdés: akkor kerekesszék? Mondom, ha nincs jobb, köszönöm. Zsu már itt gondolta sínen van, de én még csapdát sejtettem.
Két irodában felnőtt legény vakarta a fejét az asszony körül, majd megtalálták a megoldást. Walkie-talkie: Sanyi gyertek mán segíteni! Szóval, négyen a vállukon vitték le az asszonyt, aki elég közel lévén a Szűz Máriához kérlelte is sűrűn, hogy ne dobják le a repülő lépcsőjén.
Kalandjaink még mindig nem értek véget!
Az egyik srác betolta az asszonyt, amiért én nem győztem hálálkodni, meghát a félelem még mindig kiült Zsu arcára. Betolták a váróba. Majd újabb kérdés: fel tud állni? Merthogy a szék kellene még nekik, és csak egy van. No comment. Az utasok segítőkészek voltak, és előre engedtek, köszönet nekik - meg a gyerekeseket is előre engedték, rendes csapat volt.
De aztán túléltük >>> muzsika
Az otthon töltött hét ilyesmi volt. Mi meg rendes gyerekek vagyunk, sehol se utasítottunk el semmit se. Ennek hatására, szerintem egy hét után leállt a májam, a gyomrom, és minden egyéb emésztőszervem. Túlterhelődtek, túltöltődtek és a túlélésre játszottak. Lassan három nap londoni lét után a rendszer újra betöltődött, és hálákat rebeg a fish and chipsnek. Ámbár egy jó pörköltet már megennék.
Szóval büszke vagyok magunkra, túléltünk egy hetet Magyarországon. Tudom, nem nagy szám, mert mások évtizedeket élnek túl, de hát a tízezer mérföldes út is egyetlen lépéssel kezdődik el.
Innen is ölelünk minden szerettünket.
Vissza Angliába >>> muzsika
Ez már egyszerűbb volt. Reptérig szülőkkel, búcsúzás. Reptéri késés. (Gondolom köd miatt.) A váróban nagyon csúnya angol nőkkel, akik műanyag pohárból szürcsölték a reggeli konyakjukat. Kicsit irogykedve néztem rájuk, én még nem bírtam volna inni. Gondolom elővigyázatosságból a reptér utasmosdóiban lekapcsolták az áramot. Így volt alkalmam erőt gyűjteni és kipróbálni a gépen a mosdót.
A kapuknál a szokásos ellenőrzés. De kérem, valaki irassa már be őket A, alapfokú angol tanfolyamra, vagy B, etikettre. Ahogy a román sráccal beszéltek, katasztrofális volt (éshát nem csak vele). Szerintem simán beleférne egy ukrán-román-angol alapozó a beléptető embereknek. Nem lennének kevesebbek vele. A vegye le a ruháját, kérem - mondat így hangott angolul: jacket, pull-óver. Azért egy kéremet nem nagy erőfeszítés utána biggyeszteni. Bár, szerintem csak én öregszem és akadékoskodok mindenen.
A repülőt kicsit sportosan tette most le a pilóta, de amúgy minden rendben volt. Most várjuk a pénteket, hogy Zsu végre járógipszet kapjon és Rokiból Mechává léphessen elő.Megigértem neki, hogy nem hagyok majd költőpénzt neki, mert veszélyes. Egyfelől képes lesz elkölteni, másfelől meg annyi mindent vesz, félek elesik a súllyal.
Apró-cseprő dolgok >>> muzsika
Zsuzsi gyorsan talált egy angol tanárt. Otthonról, skype-n. Meg én is néztem, hogy Lewishamban is indul egy féléves ESOL tanfolyam majd januárban, amire decemberben kell jelentkezni. Ingyenes, csak hosszú. Majd meglátjuk ez utóbbit.
Én összedobtam egy weboldalt, csak összegyűjteni a pythonos meg inspiráló projekteket. Szóval még mindig programozás.
Aztán tegnap hazajött Pisti, és mondta, hogy nagyon forgalmas napjuk volt, talán ez volt a legforgalmasabb délelőttje eddig. Szóval készülhetek. A karácsonyi menet gyors lesz Covent Gardenben. De megígérem, hogy nem hagyom, hogy túlfizessenek.
Közben megjött a QTS-m, amiben közölték, hogy 16 éves korig állami iskolában nem taníthatok, mivel otthon sincs tanári diplomám, ellenben magasabb iskolákban és függetlenekben igen. Alaposak...
és a végére is muzsika.
