Korábban úgy hittük, hogy idén nyáron már többet
járhatunk haza, de ez még egyelőre nem jött össze. Szóval hiánypótlásul…
Az elmúlt 1 hónapban, mindketten 6-6 napot
dolgoztunk egy héten. Mindkettőnknek nehéz volt. Itt óriási rendszerek vannak,
amik működnek egyéniségek nélkül is. Szóval 1-2 hónap kell, mire az ember képes
átlátni a munkahelyén, hogy mi-miért van. Addig viszont nehéz, mert meglévő
formulákat kell ismételni akár százszor, amíg rutinná nem válik, s onnantól már
repül az idő a munkahelyen. A munka után pedig becsukjuk az ajtót, és teljes
szívvel örülünk a fennmaradó szabadidőnek, amit együtt tölthetünk. Ilyen se
volt otthon.
A Zsu munkahelyén átszervezések lesznek,
augusztusban átveszik őket a fejvadász cégtől. Az enyémen meg egyelőre
problémák vannak, mert sokan hullottak ki, és több emberre lett volna szükség,
mint azt gondolták. Ugye Covent Garden az London egyik szíve. Korábban nem is
tudtam volna elképzelni annyi pénzt, amennyi itt az első napi bevételünk volt.
És még mindig nem értem, hogy fél órával nyitás előtt már miért áll sorban 40
ember egy hamburgerért. További negyven pedig telefonál nyitás után. Na, de
lényeges dolgokról írjak!
Keresztfiamnak.
Egy maréknyi harcművészet az edzőtermen kívülre
A harcművészet gyakorlói idejük nagy részét edzéssel, vagy azzal
kapcsolatos tevékenységekkel töltik. (Igen, ilyen a helyes étkezés, és a jókora
alvás is.) A hosszú utazásokon jól jöhet egy-egy könyv. (két verseny, vagy
edzőtábor közt) Néhány könyv ajánlója:
A misztikus Hagakure – Japán haldoklik. A nagy harcok,
felkelések ideje lejárt, a harcosokat bezárták a politikai intrika, a
széptevés, az udvari élet és pénzsóvár semmittevés közé. Jamamoto úr, a könyv
szerzője maga is szamuráj, és keresi a helyét ebben a társadalomban. Keresi az
utat, melyen egy szamuráj járhat, akkor is, ha már nem lehet minden héten
bizonyítania a csatatéren. A 21. Században is kiváló irányadó mű.
„Kaion, buddhista szerzetes szerint az
ember, ha valamit tanul, egyre büszkébbé válik, mert azt gondolja, megismerte
saját korlátait, és gyenge pontjait. De nehéz dolog az embernek igazán
megismernie saját korlátait és gyenge pontjait.”
Szun-ce: A háború
művészete avagy a A hadviselés törvényei – Állítólag a híres hadvezér, Szun-ce
a Sárkánycsászárral kötött egy fogadást: egy év alatt a császár 100 feleségéből
katonát faragott. Ezután a császár már elhitte, hogy tényleg ő a
legrátermettebb hadvezér. A rövid könyvet szeretik olvasni a pénzügyi
szakemberek is, hiszen főleg stratégiai, és életvezetési, jellemerősítő
tanácsokat ad.
Az Öt elem könyve, a szerző a már-már isteni Miyamoto Musashi, japán leghíresebb
kardforgatója. Ajánlónak elég néhány mondat tőle:
„Fiatal
koromtól késztetett szívem a Stratégia Útja felé. Az első párbajom Tizenhárom
éves kormomban volt, kihívóm a Shinto iskola egy stratégája volt, Arima Kihei.
Amikor tizenhat voltam egy másik nagy stratégával mérkőztem meg Tadashima
Akiyama hadvezérrel.
Sokszor párbajoztam, körülbelül
60-szor, találkoztam szinte az összes stratégával a különböző iskolákból, de
sohasem vesztettem. Ez 13 és 28-29 korom között történt velem.”
Lao-ce : Az Út és az Erény könyve. A Taoista filozófia alapkönyve. (Kínában három
nagy vallási út létezik: a misztikus Tao, az erkölcsös Konfuciánizmus, és a
spirituális Buddhizmus, kínai iskolája „csan”, megfelelője a japán „zen”, a
buddhizmus meditációs útja) A kínai gyökerű harcművészetek szinte mindegyike ilyen-olyan
formában kapcsolatban áll a tanításaival. A Taoisták bölcseit a filmekben
gyakran hosszú fehér szakállal ábrázolják, hosszú életűek, gyakran repülnek,
vagy tudnak mágikus elixíreket főzni.
Kiliti Juruto – Harcművészetivillámhárító. Az 1980-as
és 1990-es években sorra tűntek fel Magyarországon a kóklerek. Vagyis olyan
személyek, akik néhány német szinkronos kung-fu film megnézése után magukat
mestereknek kiáltották ki. Erről az időszakról szól ez a könyv és még többről:
hogyan kerüljük el azt, hogy tudásunk révén többet képzeljünk magunkról mi is.
Klasszikus filmek, fáradt gyakorlóknak:
Karate Kölyök (1-3 és az új verzió Jacki Channel) - Daniel-san
különös története, ahogy példaképre, és mesterre talál akkor, amikor életében a
legjobban szüksége van erre.
Tini nindzsa teknőcök – Mert a mesékből nem növünk fel sosem.
Viszont a mozifilmben (teljes filmek 1990, 1991) és a rajzfilmekben is két pizzadarabka közt
egy-egy zen bölcsességet szór el Szecska mester.
Részeg kungfu – (Drunken Master) 1979-ből Jacki Chan egyik
legütősebb filmje. Ezt a filmet csak a Rendőrsztorik tudták felüllicitálni. A
film sok ismerősöm kedvence volt, mert benne van minden, ami kihívást
jelenthet: edzésmódszerek, kitartás, és egy különös stílus megjelenése.
Crouching Tiger, HiddenDragon – A film 2000-ben
készült, és minden, ami jó volt az elmúlt 30 év hongkongi akciófilmjeiben,
megtartott. Viszont olyan látványvilággal egészítette ki, ami egész egyszerűen
csodálatos.
Leszámolás Kis Tokioban (Showdown in Little Tokyo) – Két epikus
legenda, a karate bajnok Dolph Lundgren és Bruce Lee tragikus sorsot ért fia,
Brandon a főszereplő. A kungfu és a karate vállt vállnak vetve küzd itt.
Tigriskarmok (Tiger claws 1-2) – A 80-s évek összes Z
kategóriás akciósztárja feltűnik ebben a filmben, mely egy különös kérdést
feszeget: az erőszakos stílusok erőszakossá tehetik-e magát az embert is?
Ong Bak – A 21-dik századnak is vannak hősei.
Ilyen a thai-boxer Tonny Jaa. A film talán 3 részt is megélt, és nyugaton nem
különösebben ismert. A hagyományos thai boksz elemei kelnek életre a
filmvásznon: brutális, pusztító, és hatékony.
Fist of Legend – Jet Li egyik legjobb filmje. A művész
maga a shaolin kolostorban nevelkedett, hihetetlen magabiztossággal mozog
bármely kínai stílusban. Hongkongi filmjeiben általában egy magányos mestert
alakít, a 90-s évektől viszont találkozik az amerikai rapkultúrával, és
pörgősebb akciófilmekben vesz részt (Die Hard, Öld meg Rómeót stb)
Véres Sport vagy Véres Játék (Blood Sport)– Jean-Claude
Van Damme hírnevét megalapozó filmje. Ellenfele a hatalmas maláj Bolo Yeung. A 2-4-dik részben Daniel Bernhardt a főszereplő, aki kick-boksz bajnok is volt,
és a Mátrixban ő volt Johnson ügynök.
Gördülő kungfu – Wheels in Meens – a három jóbarát
akcióban. Igazi könnyed pofozkodós vígjáték.
The Prodigal Son – Klasszikus hongkongi akciófilm.
Valamikor a 16-19-dik században játszódhat XD, a főszerepekben pedig Sammo Hung
(a kövér és mozgékony) és Yuan Biao. Mindketten évfolyamtársai voltak Jackie
Channek a kínai-opera iskolában (a kínai operában a színészek gyerekkoruktól
kezdve tanulnak, sokszor csak egy szerepet. Nagy hangsúly van az akrobatikus
elemeken)
Az Utolós Szamuráj – Tom Hanks harmadik legjobb filmje (A
Cég és a Jack és az Unikornis után). A legszebb jelenetek benne, amikor
fogságba esik, és egy vidéki szamuráj hadúr házanépe közt éldegél.
Hero – Jet Li újabb hatalmas filmje. Egy különös barátság és szerelem
története, árulással, becsvággyal és filozófikus eszmefuttatásokkal.
The Dragon - Bruce Lee élete 1993-ból. A főszerepben a korábban Mauglit is alakító Jason
Scott Lee.
És egy
másik Bruce Lee doku.
Harcos a szélben: A Kyokushin karate alapítójáról szóló epikus mű.
Yamada, az Ayothajai szamuráj. Avagy mi történik
akkor, ha egy japán elit harcos találkozik az ősi thai boksz-szal?
Ip Man – a wing chun kungfunak nem ő volt az atyja, de ő volt Bruce Lee
mestere. És ami ennél is fontosabb, ő nyitotta ki az iskolája ajtaját, hogy
másoknak is tanítson. Korábban a wing chun a Leung család kungfuja volt, egy
politikai fegyver, amit a Mandzsu dinnasztia árulói ellen fejlesztettek ki. Epikus
történetek egy nagyszerű emberről: 1. Rész, 2. Rész, 3. Rész, 4. Rész.
És a végére néhány meditatív film, szerintem 25 éves kor alatt végig se
bírja nézni senki:
Tavasz, Nyár, Ősz, Tél ésmegint Tavasz – A film
több, majdnem 2 óra hosszú. Talán 3 mondat hangzik el benne. Egy kis árvát hagynak
az egyik szigeten élő remete lábai előtt, aki felneveli az árvát, aki majd
később az utódjává válik. Ezt meséli el a történet, nagyon erős zen buddhista
képekbe szedve.
Baraka – Világok arca – Különböző kultúrák, különböző pontjai a
Földnek. Csak zene és meditatív képek. A belső emberből indulunk el, a
történelem előtti időből, és a modern kor pusztító emberiségéig jutunk. Addig,
aki fákat dönt az Amazonasban, aki rohan a nagyvárosban, aki már nem képes
megállni.