HajdukLondonban: Hosszú április

Általános helyzetkép, avagy beszéljünk az időjárásról…

Kisütött a nap, és ennek több jele is van. A britek és a turisták minden talpalatnyi helyet elfoglalnak ebédidőben. Legyen az egy fa, egy pad, egy kerti asztal, egy nagyobb kő. A britek ilyen természetbarát népek: miután elpusztították, letarolták, kocka alakúra hagyták, nagyon gondozzák.

Tegnap éjszaka a metrón csatangoltam házfele, és feltűnt, hogy mindenki siet. És minden második, jól szituált ember ittas. Hétfőn! De a 15 éves kis fruskától kezdve, a 60 éves igazi gentlemennek, nos, mindenkinek alkoholos aurája volt. Vagy sikerült elkapnom egy bortúra résztvevőit? Szóval, megállapítottam, hogy Londonban mindenki siet és iszik. Rakjuk össze a mondatot:

Londonban mindenki siet inni.

Pl. a szemközti italboltban tavaszi sörkóstolás van.

A szolgáltatószektor szépségei

Volt egy kisebb afférom is cipőfronton. A munkavédelmis szandám csatja eltörött. Na, mondom, sebaj, ez a világ legnagyobb és legforgalmasabb városa. Itt biztos könnyű cipészt találni, nem több az egész 5 percnél. Szóval, Dominion-nal szemben van egy kis kulcsmásolós. Árul szotyit, ropit, vattacukrot, javít cipőt is. Éppen azt csinálta a bácsi mikor mentem. Meg se kellett szólalnom, már amikor elővettem a cipőmet mondta, hogy neki ehhez nincs szerszáma. Há, mondom ember, nálunk az utca sarkán, a varrodásnak van hozzá. Vagy 3-4 olyan kis pillenpánty géppel, amilyen Lacinak van a gombosboltjában, dagadtra kereshetném itt magam.

De, hogy angolságát bizonyítsa, a bácsi elküldött a Leicester Square-re, mert elmondása szerint az ottani tube-nál van egy olyan cipőjavító, aki mindent megold. Ha ő se tudja, akkor senki se. Hurrá! Adott a következő napi kaland.

Vagy Bé verzió, Eszti ajánlott egy cipészt Walthamstow központjában. Esetleg Cé verzió, Karesz mondta, hogy a legjobb cipész a Primark (értsd: menjé, oszt vegyél magadnak másikat, mit sóherkedsz).

A munkahely szépségei

Federico barátomat előléptették bárosból pincérnek. Ezt meg is ünnepeltük. Ugyanis pontosan ugyanazon a napon volt csapatépítő sörözésünk. A főnökasszony mivel már ismerte a kvalitásainkat, és mert mindene a spórolás, ezért csak kisüveges sört rendelt, meg némi csipszet.

A felfokozott beszélgetésben aztán elengedte magát, és mert bátorkodni megkínálni minket 3 cl tequilával. Én tényleg nem tudom, mitől áznak el a britek az ilyen partikon! Szóval Federicoval még a buli vége után elnéztünk egy pubba, hogy megigyunk egy Guinnesst, amolyan jóféle frissen csapolt, pinteset. Meg egy kicsit, hogy csak mások nélkül beszélgessünk.

Xavier barátom is itt hagy minket. Ő az egyik floor supervisor, amolyan kisfőnök, aki alig kap több fizut másoknál, de a főnök neki passzolhatja a melót. Szóval, a nem létező angolján javított annyit, hogy most Maiorcara megy, és a szállodaiparban folytatja. Hívott minket is. Magyarázta egy napig, milyen olcsó ott egy lakást bérelni, s mennyi a pénz pincérként. Mondta, ne aggódjak a spanyolom miatt, majd rámragad. Nem mertem elmondani Zsunak, hogy akár pakolhatnánk is jövő héten – elvégre egy ilyen lendülettel jöttünk Londonba is. A meló ugyanez, csak utána napfény, tengerpart, pálmafák, szieszta, fieszta, normális ételek….

Szóval, most a bárban Carmen ácsorog. Ő folyton éhes, és álmos. Olyan, mint egy nagy óvodás. Viszont folyton elfelejti a kávémat. Federicoval ez nem történt volna meg sosem.

Az adóév és adózás csapdája

Elvileg április eggyel vége az adóévnek a UK-ban, szóval lehet visszaigényelni, a történetesen levont summákat. A P60-s formanyomtatvánnyal kell jelezni az adóhatóság felé, hogy nem jó, hogy levonták a nagy-sok pénzt. Ennek a részletei számomra még homályosak, ígérgetik, hogy megcsinálja a cég. De hát, fizuemelést is ígérgettek.

A másik probléma, hogy az új adóév szerint megint ugyanazt az adóbesorolást dobták. Az egyik spanyol srác magyarázta, hogy a heti fizuban ez a rossz, hogy betesznek valami adósávba, aztán vonják hetente (a heti fizetést szorozzák fel évesre, és aszerint dobnak be adósávba azon a héten). Tehát, aki 60 órát dolgozik, attól többet vonnak arányosan, mint aki csak 40-t. Ezért nem árt, ha az ember kibulizza a P40-s formanyomtatványt. Ezt kitöltve nem vonnak adót, hanem minden jön szépen kézhez, csak az NI-t csapolják, ami meg elenyészően kis összeg. 8000 font körülig tart az adómentesség, aztán szólni kell, hogy most már fizetnék főúr. Hozzávetőlegesen 1 havi átlag minimálos fizetés 1000 font. Utána kéne olvasnom, csak lusta vagyok jogi szöveget böngészni.

QTS

Zsunak a héten megcsináltuk a tanári képesítéses-engedélyes papírt. Nem volt egyszerű menet. Azok, akiket megkerestünk, ide-oda küldözgettek, a hivatalos weboldal leállt, vagy elköltözött, mikor mi akartuk megnézni. De csak sikerült. Szépen kitöltögettük, és postára tettük. Alig hat hónap és küldik a csiriviri engedélyt, hogy Zsu Angliában is matektanár. Ha valaki, még nem tudná. (Szerintem majd pont szeptemberre. ) Addig marad a helyi iskolák felderítése. És az álláskeresés. Még a helyi Job Centre-ben nem is voltunk, hátha akad ott is valamilyen segítség.

További olvasmányok

Úgy tűnik Gemmell úr marad a brit kedvencem. Olyan mondatokat tanulok meg tőle, mint például: „…albeit they roll down in their throat more than enough to drown an ox”. Sikerült beállítanom a tőlem okosabb telefonomon az olvasás funkciót, szóval 2*22 perc sem telik esemény nélkül a metrón. Eddig 6 kg-s infós könyvekkel jártam, ami egy kicsit feszélyezett.

A Tottenham Court Road metró aluljárója: