to the "József Attila" Memorial Day

A nyomda, ahogyan meghalt számunkra

A nyomdai meló nagyon úgy tűnik, hogy felejtős. Először 3 napra hívtak be, a rákövetkező héten meg egy napra. Megmérgeltük magunkat és felkerestük a másik helyi fej- ésrabszolgavadász céget.

A kedves, ámde feltűnően túlsúlyos angol hölgy kb. egy doktori disszertációhoz elegendő adatlapot kitöltetett velünk. Zsuzsi meg puskázott. Az enyémről, szóval...

Az eredmény kalandosra sikeredett. 

Pénteken hívtak minket – kedden voltunk bent náluk – de éppen dolgoztunk a nyomdában (ominózus első napunk azon a héten), szóval visszamondtuk a melót. Következő hétfőn engem hívtak csak be a nyomdába, 7-re. 7.15-kor már el is küldött vagy négyőnket a főnök. Beírt 4 óra melót, és megköszönte a részvételt. Ez volt az utolsó csepp. (Legalább megreggeliztem). Mire hazaértem a telóm csörgött: menjek már be a másik fejvadász irodába. Na jó, irány a busz. Kedves ügyintézőnk kezembe nyomott egy térképet, meg egysárga mellényt. (Utóbbi viselése előnyös munkaügyi pereknél, ha elüt a targonca.) 

Mondom, telefonon is mondhatta volna a címet, mert ez a nyomda mellett van.

Vissza a buszra, be 10-re a másik gyárba, és 3-ig munka. Elégedett vállveregetés, és hívtak másnapra is. Kicsi ürüm volt benne, hogy reménykedtem pár munkanélküli napban, ugyanis megint sikerült megfáznom a kiismerhetetlen Albioni időjárásban. 

Kalandok Dél-Herthefordshire-ben

A próbalapok kitöltögetése előtt még elküldtek fényképet készíteni. Először irány a szemközti posta. Kedves hölgy megkért várjunk. 15 perc után a karbantartó megszólalt, hogy ez nem lesz jó már ma. Mondom, tudja hol van a legközelebb, ha már úgyis ő a szervizes. Szemközti Sainsburys. Oké, át oda. Mert a Londoniaknak a „közeli bolt” kifejezés olyan, mint a hegyi embereknek a 10 perc út.  Sosem derül ki, pontosan hogyan értik: kocsival, busszal, repülve?

A boltban kedves eladóhölgyet kérleltem, hogy váltsa fel papír alapú bankjegyemet érme alapúra. Ami meg is történt, és a kiírás szerint elfoglaltam a fényképező masinériát. Majd hívtunk egy dolgozót, aki megállapította, hogy tegnap kikapcsolta valaki, mert nem jó.

Tovább! Találtunk vagy 10-15 perc séta után egy másik postát. Itt viszont rögtön vicceskedéssel kezdett a postás bácsi. Mert én ugye elindultam egyből a gép felé, mire ő, hogy azt ne használjam, mert drága. Mondom hogyhogy drága, ez a másik olcsóbb? És a bejárat mellettire mutatott. Nem bíztam benne, és a bejárat mellettit használtam.

5 fonttal kevesebb lett a pénztárcám, és a széket csak annyira lehetett letekerni hogy összegörnyedve férjek bele a képbe. Kicsit Jason Stathameslettem. Legalább Zsunak beállítottam a magasságot, az ő fényképe egész jó lett.   Hja, ez kerül majd valami igazolványfélébe. Jó nem?

A farmernadrág-elosztóközponti-raktár

Ebben a raktárban is ugyanazt csinálják:

• A tulaj brit
• A két nagyfőnök brit
• A kisfőnökök: algír, bolgár, litván, pakisztáni
• A dolgozók: lengyel, litván, pakisztáni, indiai, magyar

A munka: áru bejön, lerakodás, polcokra tuszakolás, utána polcokról egyenként leszuszakolás, dobozok kinyitása, boltonként való összeállítás, raklapozás, felrakodás. Rémunalom, ráadásul ruhásdobozok, ami meg ugye 5-25 kg lehet. Némely raktárat még fűtenek is, de jobbára fázunk ha nem mozgunk, ami ugye itt nem történhet meg.

A munkarend fegyelmezett: 15 perc reggeli, 30 perc ebéd. 7kor kezdünk, és 3kor végzünk. Megállás nem nagyon van, viszont a harcostársak itt sokkal szimpatikusabbak. Pránasz, a litván srác beszólogatós kis genya, mióta rájött, hogy oroszul ir értek, ilyeneket kapok: bűsztra, bűsztra! Daváj, venger?

Egyedülálló férfiak számára különösen ajánlott lehet  a munkahely. (Ákos!!!!) A litván nőknek a legszebb a szeme: árja-kék, és kedves. Viszont nagyon ijedősek, ha valamit nem tudnak. (Ime nehany alapszo Akosnak)

Asszem kb. 3 millióan élnek.  Szóval világnyelv. Valami különös kegyetlen dallamon szólalnak meg a szláv és a német közt. Mintha értenéd a szavakat, de tegyél le róla, nem fogod. Kifejezetten hálás vagyok, amiért a fele lakosság második anyanyelveként beszéli az oroszt. A litvánok kegyetlenül bírnak hajtani, felelőtlenül munkamániások bírnak lenni.

Ezt a munkamorált csak erősítik az indiai (gudzsarati, vagyis Hun) munkatársak, akiknek az angolját néha teljes nem lehet érteni. A magánhangzók lágyan olvadoznak egymásba ajkaikon. Számukra semmit nem mond az, hogy jelentésmegkülönböztető szerep. A pakisztániak pattogós angolja szinte már zene ilyenkor, habár sértő zene. Mindezt persze hadarva produkálják, meg sokszor idegesen.

A kedvencem a bolgár főnököm. Ő mégjobban nem tudja kimondani a szó eleji th-t mint én. A thirty-three, az nála törti-trí. Ilyenkor a litvánok gonosz mosollyal arcukon megkérdezik tőle: mennyi? 

A másik kedvencem, hogy van egy afro-amerikai melósunk. Erős testépítő és tömegnövelő hajlamokkal, enyhén lányos-magasabb hanggal.  Amikor meghallja a bolgár főnök nevét, akkor mindig felkiált: GIPSY. Hozzáteszem, a bolgár srác kb. 2 méter magas, és kék szemű, kaukázusi. (Vagyis Kuvrat király hunjainak vére, nincs ezen se mit magyarázni. Ősi törzseink ősi kelta – vagyis hun – földön újra egyesülnek, és megkötjük majd a sörszerződést.)

 

Ja, és van egy görög srác is. Bár én kételkedem az identitásában: szeret korán kelni, bír dolgozni, sőt, szereti a fizikai munkát. És a szkülla görögül k*rvát jelent. Ez azért fontos, mert van egy kisfőnök, aki minden nyelven tud csúnyákat mondani. De perfekt, először magyarnak hittem.

Ja, és itt, amikor valamire nagyon oda kell koncentrálni, akkor azt mondják: nem akarom hallani, hogy „kurwa”.