2012. augusztus 22., szerda

Nagyszerű mesék Anglia történetéből

A hét jobbára rutinszerűen telt el, ezért a mai blogbejegyzés hosszú lesz és történelmi. Norbinak és Tibinek szeretettel.

 Szóval, ezt a könyvet olvasom:

Robert Lacey - Great Tales from English History, Cheddar Man to the peasants` revolt

2003, A Little, Brown Book, London


A kezdetek


Bristol mellett, a Cheddar-szakadékban találtak mindenféle állati maradványokat, amik bizonyítják, hogy 9000 éve még össze volt kötve a sziget a kontinenssel. Itt találták meg a legidősebb angol teljes csontvázát is. Természetesen semmit se tudnak róla, ellenben kőkorszaki angolkánk fején ütésnyom van, csontjait meg kés fényezte, mint akit megettek...
Hát így indult a civilizáció errefelé.

A következő híradás a görögöktől ered. Albion néven a kelták nevezték a szigetet, mivel délről krétafehér sziklákat láttak, mikor átkeltek ide a mocsarakon. A szó azt jelenti: fehér. A gyöke megegyezik az Alpok nevének gyökével, mely szintén fehéret jelent. Lásd még Alba Longa.

A jófej kelták már a bronz mellett (amihez itt volt ón és réz egyaránt) a vasat is ismerték. Földsáncok mögött éltek. És mindenfelé fehér lovakat karcoltak a tájba. Ja, és már ismerték a sört. Fagyalféle növénnyel mázolták magukat kékre, vagy tetoválták. Erre a kelta szó a pretanni, görögül pretanniké, melyből lett Britannia.

 Ceasar pár hadjáratban meghódította, majd betagozták a birodalomba. Kiépítették a kereskedőutakat, hogy legyen Tesco, akkori nevén piac, és lehessen venni görög bort, meg egyiptomi gabonát Londiniumban is. Az élet nem sokat változott. A kelta királyok egyszerűen adót fizettek, hogy uralkodhassanak, cserébe a szövetségi csapatok nem fosztogattak, csak megszállták az országaikat. Amikor Boedica királynő férje elhúnyt, a kelták elfogadták királynojüknek, ahogy náluk az szokás. Ellenben a római nemesuraknak nem tetszett, hogy egy nő dirigál majd nekik. A római törvények nem tartották jogszerűnek a nőági öröklést, éshát ugye egy egész kis országnyi vagyonról volt itt szó. Kicsit beittak, vagy nagyon, megerőszakolták a király lányait, az özvegyét megverték.

Az eredmény: Boedica elkeseredetten hadba hívta a megszállt országok vezéreit. Ezt persze a világhatalom, mint az USA vagy a SZU reagálta le. A történet érdekessége, hogy a Kings Crossnál van állítólag a 10-s vágány alatt Boedica királynő sírja. A 9 és háromnegyedes vágány a Harry Potterből szintén ennél a megállónál van. Így kapcsolódik itt a történelem.
Hát így.....

Az egyszer volt és a majdan eljövendő király: Artúr

410 és 600 közt nincsenek írásos feljegyzések Angliában, Angliával kapcsolatban. Hurrá, megvan Herbert Illig számára újabb párszáz eltűnt évszázad. Az angolnak és szásznak mondott népség átevezett a csatornán apró bőrpalánkos csónakján Dániából. Látta, hogy Róma már nem kér több ónt, rezet, fát és prémet, és egyszerűen letelepedtek. Olybá tűnik, mintha nem lett volna kezdetben ezzel semmi probléma. Essex, Wessex, Sussex mind a szászok nevét őrzi, meg az égtájét.Délkelet lett a szászok partja.

Nincsenek felperzselt falvak, sem tömegsírok ebből a korból. Ine király törvényei a 7. századból pedig  jogoiban megtartotta a keltákat és rómaiakat. Egyedül Cornwall, Wels, és Skócia területén élő vadabb keltákkal szemben sikerült agresszívan fellépni, mivel ők semmilyen jövevényt nem láttak szívesen, és igazából szerették volna az egész szigetet maguknak.

Az író szerint ebben az érában lehetett valami törzsfonök a keltáknál Artúr, aki a jövevényekkel harcolt. Háát, nem tudom, a legújabb kutatások szerint inkább egy szarmata, vagy valamilyen más keleti kontingens leszármazottai, akik a kelták oldalára állhattak. És ez azért igaz, mert film is volt róla :-)

A korai kereszténység


Ezekről a sötét korokról főként az egyház ad hírt. Ami nagyjából annyira megbízható, mint egy bulvárújság. A korai térítők a keltákat térítették, a későbbiek meg már az ánglusokat (szójáték is van róla: angles angels). A kelta papok megtartották az ősi hajviseletet. A homlok elejét borotválták, hajukat hosszúra eresztették. A britek papjai már az új módit követték: a fejük búbján borotválták le a hajat, így egy töviskoszorúra emlékeztetett a frizura. Eastre, a termékenység és napkelte szász istennőjének ünnepéből lett az Easter, vagyis a húsvét. Ebben az volt a jó, hogy a kelta meg a brit papok az időt is máshogy számolták.
Szóval, nem volt egyszerű.  A kelták korábban tértek meg, tehát a zsidó naptárat használták nem az Augusztus-félét.
Végülis a kelta papokat a király utasította, hogy tessenek már a Római standardra áttérni, mert sokba van ám ide-oda utazgatni, meg többször megülni egy ünnepet. Ekkoriban alkotott Bede mester is, aki igazi polihisztorként történészkedett, meg fordította a Bibliát.
Bede mester, 672-735 közt élt, és 68 könyvet írt. Szakácskönyvtől a Biblia magyarázaton keresztül, a történelmen át, egészen matematikai elvig. 12 éves korában az apátságban kemény tél volt, nyáron meg szép kis járványok. Úgyhogy ősszel csak ő meg az öreg apát maradtak életben. Viszont volt egy nagyszerű ötlete: ne a mindenkori császártól számoljuk már az időt, hanem Krisztus születésétől. Egy császár volt, aki megfeszítette a Jézust, szóval már csak ezért is. Anno Domini: ő írta le először.

Az első problémák a bevándorlókkal

A 800-s évek környékén Portlandban kikötött pár sárkányhajó. Jónevű dán üzletemberek voltak a fedélzetén, diplomáciai küldetésben. A Dorchesteri királyi adószedő annak rendje és módja szerint el is indult hozzájuk, hogy ismertesse a jogaikat, lehetőségeiket és befektetési tanácsokat adjon nekik. A dán üzletemberek erre felajánlották neki, hogy megfésülik. És ezt baltával tették. Ezután a közeli kolostorokat kifosztották, az ifjú szerzeteseket meg eladták rabszolgának.
Mivel Angliát eléggé jó üzletfélnek tekintették, ezért időről-időre visszatértek. Egészen 852-ig. Ekkor úgy döntöttek, hogy maradnak télire is. Sokba van az utazás, meg sokat is ihattak. Yorkot tulajdonszerzési eljárásuk alá vették. Aztán dél felé terjeszkedtek, és vitték magukkal üzleti-etikai kódexüket, aminek a lényege, hogy a dánoké minden, és ezt Danelaw-nak hívták (az adót meg Dangeldnek). 870-ben legyőzték Edmundot, aki Keleti Szászok királya volt. Mily, meglepő, maradtak a nyugati szászok, a keresztény Nagy Alfréddal. A szemfülesek már sejthetik, hogy nem az én névrokonomról van szó, hanem egy győztes királyról.
Alfréd Rómában nevelkedett, aztán hazatért, seregeit szétmorzsolták, a mocsarakban bujkált, aztán csak megjelentek a hívei, és hosszú harcok árán kiszorították a dánokat.
Ezután Alfréd 20 mérföldenként egy-egy burh-t (mai borrough) emelt, ahol a lakosok meghúzhatták magukat vész esetén. A seregeit ketté osztotta, a fele az erődrendszert védte, másik fele operatív feladatokat láthatott el. Megalapította az Angol Flottát. Papokat hívott be, hogy mindenki megtanuljon írni és olvasni, lefordíttatott amit csak bírt. Időmérő gyertyát is fejlesztettek neki, hogy tudja mérni az időt. Utódai már sikeresen herdálták ezt az örökséget. 1002-ben például Ethelred király minden dánt megöletett a birtokain. Akik már egyrészt keresztények voltak, beházasodtak a szászokhoz, vagy voltak kevésbé békeszerető rokonaik Dániában és Normandiában.
Villásszakállú Sweyn király le is tarolta egy hatéves háborúban a szigetet, és megszálló csapatait hátrahagyta. A király meghalt, a fia Knut (Kanut, Canute) maradt. Az angol király pedig először kellett, hogy megígérje a bölcsek előtt, hogy többé nem uralkodik gonosz módon.

A Malmesbury apátságban, István királyunk idejében élt egy Elmer nevű szerzetes, aki repülő szerkezetet fabrikált, és az egyik toronyból leugrott. Ezekbol a tornyokból nem sok maradt, mivel a dánok csapatait észre lehetett venni innen, és a harang nagyon sok fejszét és páncélt kiadott, ha beolvasztották.
Elmer barátunk lábát szegte, de sikerült a levegőben maradnia. Ugye, később is azt mondta, hogy megérdemelte, mert elfeledkezett a leszállásról, és nem épített farokszárnyakat. Ezután csillagászati megfigyelésekbe kezdett, pl. a Halley üstököst is azonosította.

Eközben Kanut király kiment a tengerpartra és megparancsolta, hogy a tenger hullámai visszafelé csapkodjanak. Ami nem jött össze. Erre a király azt mondta, hogy ennyit ér az ő hatalma, csak a keresztény istené a hatalom. Kicsit bulvár történet, dehát lejegyezték.

Az Albínó király

Hitvalló Edward király az egyetlen angol szent király. Azért ebben mi jobbak voltunk. A király Normandiában nőtt fel, mivel a dánok éppen az apját üldözték, aki ugye nem volt túl népszerű a dánok lemészárlása végett. Edward magas, sápadt férfi volt, fehér hajjal, vérerei kilátszottak a bőre alól. Kórista kisfiú lehetett a vidéki vagányok közt. Ideje nagyrészében a bárókkal vívott hatalmi harcokat, meg Westministerben imádkozott.
Hozzá fűződik az a hagyomány, hogy a király érintése leveszi a betegséget (mármint Angliában, szerintem ezt a franciáktól hozhatták). Ezt 1712-ig gyakorolták a királyok, mígnem Anna királynő gyógyító tudománya kudarcot nem vallott. Igaz, egy orvos fiát próbálta szemlehunyással, és energiaküldéssel kikúrálni.  

Hoztam is, meg nem is

 Van egy pucér lányos történetük az angoloknak, ami hasonlít a mi egyik népmesénkre. És Jancsó filmbe illene. Persze keresztény, meg szemérmes.
Godiva királynő éppen pénzért raplizott a királynál, hogy adjon már neki, mert az új hobbija elég költséges. Ez nagyjából oltárok építéséből és hájas szerzetesek további táplálásából állt. Nem volt még pláza, meg mozi. Egy zsoltár akkoriban felért egy romantikus filmmel, egy jó gyónás meg egy thrillerrel.
Szóval a király megunta a hisztit, és azt mondta, ha neked annyira fontos a hobbid, akkor lovagoljál végig a városon.
Godiva megtette.
Na, mondjuk a város egy 100 lelkes falu volt. A nappal az egy ködös októberi reggel. A pucéran ez egy pendely, meg a leeresztett haja.
Coventry igencsak büszke volt erre a legendára. És 1678-ban például ennek az eseménynek a vélt évforulójára több ezer ember gyűlt össze. Nem kevés munkájába kerülhetett ez a marketingeseknek. Viszont szemérmesen ilyenkor reggel mindenki a házában maradt, és bezárta az ablakot. Állítólag egy takács egyszer kileste a meztelen Ladyt, de őt meg is vakították, elvégre az üzlet az üzlet.

1066

Ez a háromkirályok ideje Angliában. Harold a szász király gyorsan elmarta a trónt, habár soronkövetkezo Vilmos, a Fattyú lett volna, ellenben északon meg a norvég király mozgolódott Tosztig.
Harold gyorsan megverte a norvég-dánokat Yorknál, majd három nap múlva megütközött a fáradt seregével a normanokkal is. Ez lett a veszte. A fáradt sereg a norman lovagokkal szemben vesztett egy hatórás ütközetben.
A Bayeaux-i szőnyeg őrzi az inváziót. És ha minden igaz, akkor volt Hitlernél, majd a világháború után visszakerült az Albert és Viktória Múzeumban, ami az Oxford Station környékén van, tehát felkerült a listámra. fél méter széles, 70 méter hosszú szövet, amit többször átrajzoltak. Pl. Harold kezében egy lándzsa volt, aztán átrajzolták egy nyílra, aztán úgy hogy a szemén át megy, stb. Kancából csináltak csődört, stb. A restaurátorok jókat szórakozhattak.

1086

Vilmos a Fattyú hirtelen Vilmos a Hódító lett. Rendes hódítóként meg kellett hát szervezni az országot. Kiküldte hát a csatlósait, hogy írjanak össze mindent az országában, hogy tudja, hogy mije van.Szóval mindent összeírtak, kb. mint a japán feudális rendszerben, csak itt nem 1 koku rizsben mérték le a vagyont, hanem irhában (hide), marhában. A papok olyanokat írtak a normanokról, hogy szégyen volt ez a könyv, de nem szégyelte a király megtenni.
Ennek a könyvnek a neve DOMESDAY BOOK. Ez gyakorlatilag a 19. századig hatással volt a britek életére. Ez alapján osztottak javakat.

1120


I Henrik Fehér Hajójának a története a másik kedvencem.A történet messze indul: 
Rouen városa, Normandiában fellázadt, és Vilmos a fiát elengedte segíteni. Henrik segített is a városka urának, majd miközben nézték az elvonuló seregeket, kihajította a kormányzót az ablakon. 10 évre rá, már király is lehetett. Ebben közrejátszhatott az is, hogy Rufus bátyja is elhunyt időközben egy rossz felé kilőtt nyíl miatt. Miközben apja a csatornán tette át a csapatait, ő meg a másik testvérét vetette éppen börtönbe, hogy megkaparinthassa annak Normandiai birtokait.
1120-ban, azonban egy Thomas nevű fickó kereste meg a királyt. Ennek a Thomasnak az apja szállította a Vilmos seregeit ét a csatornán, így a fiával megkapták a jogot, hogy révészkedjenek.
Mos t Thomas egy fehér hajót adott a királynak. Egyfajta ajándékként.
A király ugyanis a sziget és a kontinens közt állandóan ingázott. Legfóbbképp a Húsvét és Mihálynap miatt. Ekkor szedték az adót.
Nagy volt a bulihangulat a Fehér hajón. icsaj meg minden, a kormányos elaludhatott. A hajó nekiszaladt egy zátonynak és mindenki megfulladt. Henrik nem vett ebből észre semmit, mivel a saját hajóján jött. Az ajándék hajón a nemes urak és hölgyek utaztak, a trónörökössel. Tiszta Titanic. Reggel találtak 2 túlélőt, akik elmesélték hogy mi volt. Kéne egy ilyen hajó nekünk is. Persze polgárháború lett a vége, mivel nem maradt trónörökös.

1170


Ez Beke Tamás halálának ideje. Annak oka meg egyszerű. Mivel II. Henrik, a király barátja volt, elég lehetett egyszer nem egyetérteni. A papok megadóztatásában pl. A halála után Tamás szent lett, a keresztény világ felháborodott. A királynak Rómába kellett zarándokolni, kegyelemért. A papok ugyanis nem adták ki a szentségeket addig. (Mondjuk a 200-s években nem csináltak ilyet)
A kancellár jó tag lehetett. Munkamániás, hazafi. Az egyház elkötelezett híve. Egyszerű ruhákban járt, egyszerű ételeket evett. Például mindig volt nála 200 lúdtoll kihegyezve, mert nem volt ideje írás közben újra hegyezni őket. Aztán tartott 2 farkast, melyekkel más farkasokra vadászott.

Richard Coeur de Lion 

Az oroszlánszívű tényleg oroszlánszagú lehetett a legenda szerint, mely így regéli:
Mikor Richard hazafelé utazott a szentföldről, a Dalmát tengerparton felismerték a német király emberei, és elfogták. A tömlöcben jókat énekelt, minekutána a német király leánya beleszeretett. Ezt megtudván, a király egy oroszlánt kiéheztetett, és Richárdra küldte, akinek a királylány egy selyemlepedőt adott, amit a kezére tekert. Amikor jött az oroszlán, Richárd belenyúlt a szájába, kitépte a szívet, a kötélen felmászott, és a király előtt felmutatta a szívet, ami elfogyasztott aztán.
Igazi angol hős, leszámítva, hogy francia volt az anyanyelve.
Persze volt itt más is. A zsidók a normanokkal jöttek át a csatornán, és ők finanszírozták a háborúkat. Amikor felgyűlt az adósság, akkor nem egyszerűen elétépték a csekket, hanem felkoncolták a zsidókat. Yorkban is ez történt. Az ottani zsidók meg annyira beparáztak, hogy a nőiket, gyerekeieket lemészárolták, magukat felgyújtották. Nehogy a gójok valamit tehessenek velük.
Mondjuk én nem látok logikát ebben, dehát ez van.
Mivel a helyi ispán nem a zsidókat segítette, ezért Richard bosszút állt, és mindenkit törvényszék elé állíttatott, antiszemitizmus miatt. Néhány évre rá, pedig Acra városában 2500 civil palesztint mészároltatott le a katonáival.

Fődnékűli János és a Magna Charta 

II. Henrik tudta, hogy fiai a trónért fognak marakodni. Jancsikától tartott a legjobban. Őt a Fekete Vipera sorozatban, Rowan Atkinson kellően ki is figuráz. Szóval, a "Rossz király" megint feltűnt a színen, miképpen már a szászok alatt is voltak, és most a bölcsek, akik immár hatalmas földesurak lettek, ismét aláírattak vele egy ígérvényt, hogy nem kezd itt hatalmaskodót játszani.
A történet jó is volt. Azonban folytatódott, hiszen János, amint erőt vett magán, elkezdte kivégezni az ellene szervezkedő urakat, ámde igyekezete kudarcba fulladt.
A Magna Chartáról szórakoztatóbban itt: A népszerű Robin Hood egy kis szabadkőművességgel kiegészítve. A banditáról egyébként egy Yorkban született feljegyzés tudósít: valamilyen pörös ügyben nem fizette meg a járandóságot egy bizonyos Robin Hod. Később a egy kis szójátékkal lehetett a neve RobbeHood (csuklyás rabló) vagy Hobbehood (ördögi Hood). Továbbá Berkshireben is feltűnt egy William Robehod, akit banditaként köröztek. Ennyi a tény. A szegények jótevője, csak a 16-17. században lett, addig a vásári mulatságokon ő volt a kópé, a tréfacsináló, a törvényszegő alakja.

Ami a Magna Charta után jött, arról is van ismeretterjesztő film. ITT. Szerintem patádés szereplőkkel, a végén nagyszerű jelenetekkel. 13-dik harcos rajongóknak kihagyhatatlan.

Amit a film nem mond el, azaz hogy a francia király katonáival szépen berendezkedett Londonban. Hívták, hát jött, és maradt is egy évig, hogy segíthessen a 9 éves királyfinak.

És végül a parasztlázadás1381

Az egész amiatt kezdődött, hogy bevezette a király a Poll Tax nevű intézményt. A Poll jelen esetben a per fő kifejezés megfelelője. A mai angolban ezt a szavazat per fő kifejezésben használják. Így egyből dupla lett a fizetni való, ha valaki megházasodott. Az iratok szerint 33%-kal megnőtt az eltűnt személyek száma emiatt. Elfelejtették, hogy van e még családtag.

A parasztlázadás eredménye, hogy ugyan a király seregei minden ellenállást megtörtek végül, de visszavonta az adót, és majd csak Margaret Thatcher vezette ismét be ezt a fajta adót. (Nem teljesen, mert ez nem Szja, hanem amolyan városvezetés által kivethető adó volt) Viszont ennek eredményeként csak Londonban 130,000 fő tűnt el ismét rejtélyesen.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.